Baleset és kitartó küzdelem a KIA LOTOS RACE-en.


Ahogy azt korábban megírtuk, elkezdődött a KIA LOTOS RACE: Slovakia Ring, melyben Vogel Adrienn és Krajnyák Petra képviselnek minket, magyarokat. 

Már az első versenyen kisebb tragédia történt, ugyanis Adriennt kisodorták, ami több kocsit is megzúzott, többek közt Petráét is. Nehéz volt hirtelen meghatározni, hogy milyen ívben kellene kikerlülni őket. Petra csalódottan érkezett a boxba, ugyanis elmondása szerint ez az egyik kedvenc pályája, ahol jó pozícióban volt. Jobb eredményre számított.

Ezután jött a 2. futam. Szerencsére addigra sikeresen megjavították a megtört kocsikat, így újult erővel indultak a lányok, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el.

A 2. futamban sajnos ismét kisodorták Adriennt, így nem tudta befejezni a versenyt, azonban Petra most sikeresen kikerülte a balesetet. A futam végén a 11. helyen végzett.

Gratulálunk lányok!

Posted in Hírek on Jul 17, 2017


Oszd meg a cikket, ha tetszett!